A 16 éves lány, aki benzinnel mosott hajat, hogy megszabaduljon a tetvektől, súlyos állapotban, a kórházban van.

A lány véletlenül hozzáért egy benzinmelegítőhöz, aminek köszönhetően lángra gyúlt.

A kislány apja Erdal, hallotta a sikolyokat és gyorsan a fürdőszobába rohant, ahol látta, hogy a lánya lángra kapott.

Kétségbeesetten megpróbált segíteni a lányának, mielőtt tárcsázta volna a segélyhívót.

Azt mondta, hogy az üzemanyagot a benzinfűtőből szerezte, ám valahogy véletlenül hozzáérhetett, ami miatt aztán teljesen lángra kapott.

„Egy törölközővel letakartam és hívtam a mentőket, tiszta vér volt minden. Műtétet végeztek rajta, és most imádkozunk, hogy túlélje.”

A lány most az Atatürk Egyetem Yakutiye Kutató Kórházában van, ahol édesapját is égési sérülésekkel kezelik.

Erdal azt mondta, hogy a barátok és a szeretteik pénzt gyűjtöttek, hogy segítsenek a családnak orvosi költségekkel.

A lány még igen súlyos állapotban van
A lány még igen súlyos állapotban van

Forrás: TheSun