Kedden egy Aeromexico-i gép 101 emberrel a fedélzeten felszállás közben zuhant le nem messze a repülőtértől.

Eddig úgy tudni, hogy 85-en sérültek meg, közülük 2 kritikus állapotban van.

Hivatalos jelentések szerint a pilóta a rossz időjárás miatt megpróbálta megszakítani a nemzetközi repülőtérről való felszállást, de már túl későn, és a repülő 101 emberrel a fedélzetén lezuhant a kifutópálya végén.

A képek azt mutatják, hogy az E190-es repülőgép füstölög. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, és a túlélőket a helyi kórházakba vitték. Senki sem halt meg.

Egy utas, Jackeline Flores, azt mondta az újságíróknak, hogy ő és a lánya még időben kiszabadultak, és megmenekültek a fekete füsttől és lángoktól.

„Egy kislány sírva hagyta el a repülőgépet, mert a lábai megégtek.” – mondta Flores
A gép alig hagyta el a földet a heves esőben, amikor már le is zuhant. Azt is hozzátette, hogy minden irata odaveszett a tűzben.

„Áldottnak érzem magam és hálát adok istennek”- mondta a nő.

“Nagyon, nagyon csúnya volt” – mondta Lorenzo Nunez, egy Chicago-i utas, aki két fiával és feleségével menekült meg az égő roncsok közül. “Másodpercek alatt égett” – mondta a riportereknek

Romulo Campuzano, a Durango állambeli politikai párt vezetője, aki a gépen tartózkodott, elmondta a Foro TV-nek, hogy mindkét szárny tüzet okádott, amikor kimászott a roncsokból.

Durango kormányzója, Jose Rosas Aispuro Torres a Twitterre írta, hogy nem történt haláleset az esemény során.

Az utasok azt mondták, hangos zajt hallottak, amikor a gép bal szárnya a földre zuhant, és mindkét motor leszakadt. A gép azonban egyenesben maradt és a menekülési csúszdák aktiválódtak.

A lezuhant repülő maradványai a levegőből
A lezuhant repülő maradványai a levegőből
Forrás: Dailymail

Forrás: Dailymail