Egy 15 éves ukrajnai fiú házi készítésű ejtőernyővel ugrott le egy 14 emeletes épület tetejéről.

Az eset Ukrajnában, Makiivka-ban történt. A 15 éves fiú ugrását, nem más, mint saját édesanyja rögzítette. Úgy gondolták, hogy ez a videó tökéletes lesz a közösségi média oldalára. Az ernyő azonban nem nyílt ki és a fiú szörnyethalt.

A helyszínen a fiú édesanyja mellett jelen volt még több hozzátartozója és más felnőttek is. Senki nem próbálta megállítani a fiút, sőt inkább bátorították.

A rögzített videón azt láthatjuk, hogy a fiú kinyújtja karjait az épület tetején, majd leugrik. Zuhanás közben ugyan kinyitja az ernyőt, de az nem nyílik ki rendesen és a fiú a földre zuhan.

Bogdan Firsov aki egy házi készítésű ejtőernyővel ugrott le
Bogdan Firsov aki egy házi készítésű ejtőernyővel ugrott le

Egy szemtanú azt mondta:”Tucatnyi ember volt ott, de senki sem próbálta megállítani a fiút. Csak filmezték.”

„Az emberek már egyszerűen embertelen módon viselkednek, mint akiknek a maradék józan esze is elment.”

Hozzátette:„Az egész a szemeim előtt zajlott. A fiú leugrott az ejtőernyővel. A mélybe zuhant és háttal ért földet. Nagyon rossz látvány volt.”

A fiú több hozzátartozója is csatlakozott édesanyjához és felvették a horrorisztikus ugrást, ahol „házi készítésű” ejtőernyőt használtak.

Éljeneztek és bátorították, senki nem hívta a rendőrséget, hogy megállítsák a mutatványt.

Az anyuka, – akinek a nevét nem tették közzé – annyira megdöbbent, hogy nem volt hajlandó elhagyni a helyszínt.

A szakértők szerint azonban még egy teljesen jól működő ejtőernyő sem mentette volna meg a fiú életét.

A Fakti újság beszámolt arról, hogy egy ejtőernyős ugrás végrehajtásához a legkisebb magasság legalább 25 emelet.

Forrás: Dailymail