A 30 órát egy hó barlangban töltötte, miközben a telefonja ébresztőjével tartotta magát ébren.

A 17 éves fiú a barátnőjével túrázott, és úgy döntött, hogy egy egész napos túrára indul, a viszonylag enyhe időjárásban.

Késő délután azonban neki indult havazni, és a hőmérséklet is esni kezdett. Ennek köszönhetően úgy döntött, hogy a rövidebb útvonalat választja.

Azonban kénytelen volt megállni, mivel a lábai megfagytak. Azt mondta, hogy pontosan tudta, hogy merre van, azonban nem volt térerő.

Kétségbeesetten próbált menedéket találni a süvítő széltől. Egy fa alatt húzódott meg, ahol a hóba beásva talált menedéket.

Amennyire tudta betakarta magát a kabátjával és beállította a telefonját, hogy 30 percenként riasszon.

Nico akkori barátnője és édesanyja azonnal hívta a rendőrséget, amikor a fiú nem ért haza vacsorára.

A sötétség miatt a keresés azonban igen lassúnak bizonyult.

Ahogy teltek az órák, úgy kezdte feladni reményét. – mondta a fiú

Reggelre kimászott a menedékről, azonban annyira fagyos volt a ruházata, hogy már semennyire sem melegítette.

Végül más túrázókra talált, akik azonnal hívtak segítséget.

Forrás: Dailymail