Oroszország egy sarkvidéki részében vészhelyzetet hirdettek, miután több, mint 50 jegesmedve lepte el a falut.

A több, mint 3000 főnek otthont adó faluban a jegesmedvék több házba és nyilvános épületbe is bejutottak.

December óta 52 jegesmedve látogatta meg a települést, melyek közül némelyik állat elég agresszívan viselkedett.

Az emberek félnek kimenni, a mindennapi élet egy teljes zűrzavar – mondta Aleksandr Minayev, a helyi közigazgatás vezetője

„A szülők félnek iskolába és óvodába engedni gyermekeiket.”

„A vadon élő állatok agresszív viselkedést tanúsítanak az emberek jelenlétében, több bejelentést is kaptunk, hogy a jegesmedvék emberekre támadtak, és épületekbe törtek be.”

„Jelenleg a település területén folyamatosan tartózkodó állatok száma 6 és 10 közé esik.”

Egy másik tisztviselő azt nyilatkozta, hogy a medvék szó szerint üldözik az embereket, vagy éppen a bejáratok előtt sétálnak.

Ennek ellenére figyelmeztették a lakosokat, hogy ha valaki lelő egy állatot, az ellen eljárást indítanak.

A kérés, hogy kilőjék az állatokat, a természetvédők utasítására hiúsult meg.

Ehelyett egy szakértői csoportot küldtek az előőrsöknek, hogy tanácsot adjanak a lakóknak a medvék elriasztására irányuló egyéb intézkedésekről.

A helyi tisztviselők panaszkodtak arról, hogy a jármű- és kutyapatrolok nem voltak hatékonyak, mivel a jegesmedvék biztonságban érezhetik magukat, és már nem reagálnak semmire.

Forrás: Dailymail