Több, mint 23 embert vettek őrizetbe Londonban, amikor a tegnapi nap emberek százai vonultak fel békés tüntetésen George Floyd halálát követően.

Megtagadták a tömegekbe való gyülekezés tilalmát és a Trafalgar téren összegyűltek, majd felvonultak az amerikai nagykövetség elé.

Három embert tartóztattak le a koronavírusról szóló törvény megsértése miatt – mondta a rendőrség, két másik személyt pedig azért tartottak fogva, mert rendőrökre támadtak.

A többi embert azért tartóztatták le, mert fegyvereket találták náluk, amelyeket a rendőrök ellen akartak használni.

A nagyvárosi rendőrség egy tweetben elmondta: „A mai London központjában zajló tüntetést követően 23 személy letartóztatása történt meg, mindegyik különféle bűncselekmények miatt. Rendőrségi őrizetben maradnak.

A tanúk arról számoltak be, hogy a rendőrség és a tüntetők között zavargások történtek a tüntetések elsősorban békés napja ellenére. A tisztek egy csoportját láttak tüntetőkkel szemben fellépni a Kensington High Street-en. Jelentések szerint néhány aktivista forgalmi bójákat dobott a rendőrségre.

Forrás: Dailymail