Nagyon élesen bírálták a Kínában a vuhani városvezetést mert a helyi orvosok figyelmeztetésének ellenére megpróbálták a szőnyeg alá söpörni a helyzet súlyosságát.

A New York Times úgy értesült, hogy a vuhani orvosok már decemberben is tudtak az akkor még csak szűk körben fertőző vírusról. Felső utasításokra viszont nem volt szabad nekik mondani semmit. Még a belső levelezésüket is számonkérték rajtuk.

Vuhan polgármestere Csou Hszien Vang az állami hírcsatornán beismerte az interjú közben, hogy „Nem csak a kellő tájékoztatást mulasztottuk el hanem nem is használtuk a rendelkezésünkre álló információt a munkánk során.” Hozzátette még, hogy csakis a központi kormányzat engedélyével adhatott volna ki tájékoztatást a járványról.

Csou nem tudott róla, hogy a város pontosan mikor jelentette az ügyet magasabb szintekre. a polgármester felajánlotta a saját illetve vuhan titkárának lemondását.

Az orvosok tudták hamarabb, de hallgatniuk kellett a koronavírusról
Az orvosok tudták hamarabb, de hallgatniuk kellett a koronavírusról

forrás: nepszava.hu