55 dél-koreai beteg, aki felgyógyult a koronavírusból, ismét pozitív eredményt mutattak, ezzel felvetve azt a lehetséges opciót, hogy a koronavírus elrejtőzhet az emberi sejtekben és újraaktiválódhat.

A betegeket – az ország legsúlyosabban sújtott városából, Daegu-ból – karanténba helyezték, miután diagnosztizálták náluk a vírust, majd ismét pozitív teszteket mutattak a karantén utáni napokban.

A Korea Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központja (KCDC) szerint a vírus valószínűleg újraaktiválódott ahelyett, hogy a betegek újrafertőződnének.

A kormány által működtetett egészségügyi testület kutatói úgy vélik, hogy a vírus az emberi sejtekben nem észlelhető szintre nyugszik.

Azt mondják, hogy ismeretlen okokból a vírusrészecskék újraaktiválódhatnak – de nem világos, hogy a betegek ismét fertőzővé válnak-e.

A szakértők szerint nincs olyan bizonyíték, amely igazolná, hogy a vírus ilyen módon hatna, és a majmokkal végzett vizsgálatok valójában az ellenkezőjét mutatták ki.

Normális esetben rossz eredményt adó tesztek, legfeljebb ötből egy alkalommal fordulnak elő.

Paul Hunter, a Kelet-Anglia Egyetem fertőző betegségek professzora azt mondta a MailOnline-nak:
„Egyetértek azzal, hogy ezek nem újrafertőzések, de nem hiszem, hogy ezek újbóli aktiválódások lennének.

“Személy szerint úgy gondolom, hogy a legvalószínűbb magyarázat az, hogy a tesztelési minták hamis eredményt mutattak.”

Hunter professzor kiemelte, hogy a hagyományos koronavírus-tesztek az idő 20–30 százalékánál rossz eredményt adhatnak.

Úgy véli, hogy a dél-koreai betegeknek a karanténból való szabadon bocsátásuk előtti teszt helytelenül azt mutatta, hogy meggyógyultak, amikor valójában még mindig fertőzöttek voltak.

Forrás: Dailymail