A pincérnő fegyvert rántott a férfira, aki megtámadta a pultost, akivel épp együtt dolgozott.

A júniusi Milwaukee-i George Webb étterem támadása akár jóval rosszabb is lehetett volna, állította Alderman Bob Donovan, aki nyilvánosságra hozta a felvételt.

“Hálás vagyok Istennek, hogy a másik pincérnőnek volt egy engedéllyel rendelkező rejtett fegyvere…
Megborzongok, ha arra gondolok, hogy ő nincs ott, és nincs ilyen fegyvere, mit tehetett volna ez a fickó” – közölte Donovan a Fox 6-nak.

A gyanúsított, aki egyébként normálisan viselkedett az étteremben, azért cselekedett így mivel a pincérnő túl sokáig tartott a rendelésével.  Ezért a kassza mögé került, és az arcába ütötte azt.

Pár másodperc múlva a női kolléga kivett egy pisztolyt az övrészéből, és a férfira fogta rá, míg el nem ment.

Bár a gyanúsítottat még nem tartóztatták le, a Fox 6 arról számolt be, hogy a milwaukee-i rendőrség tudja, hogy kit keres, és hogy az ember állítólag drogkereskedő.

A helyi média szerint az áldozat újra dolgozik, és elmondta, hogy az étterem tulajdonosa lehetővé teszi a munkatársak számára, hogy egy rejtett fegyvert hordozzanak, persze csak abban az esetben, ha erre engedélyük van.

“Szomorító látni, hogy ezt a gyanútlan munkást brutálisan támadta meg ez az egyén” – mondta Donovan.
– Milyen embernek kell lennie valakinek, hogy ezt tegye egy ártatlan nővel…

Forrás: Foxnews