Frank és Nancy lánya, Nancy Jr. aki szintén énekes erősítette meg, hogy az édesanyja elhunyt. Békében ment el és ő volt „az életem fénye”.

Nancy volt Frank Sinatra első felesége és gyerekkori szerelme. Nancy 101 évesen hunyt el, megerősítette a lánya.
A gyászhírt a lánya tette közzé Twitteren. Ezt írta: „Az édesanyám ma elhunyt békében 101 évesen. Ő egy áldás és a fény volt a számomra. Isten áldjon Mama. Köszönök neked mindent.”
Nancy Sinatra 1917 március 25-én született Nancy Barbato néven.

Frank és Nancy 1934-ben találkoztak New Jersey-ben. Frank 19 Nancy pedig 17 éves volt.
Majdnem rögtön el is jegyezték egymást de az elkövetkező években nem nagyon látták egymást mivel Sinatra megállás nélkül dolgozott.
Amikor Nancy rájött, hogy Frank egy másik nővel megcsalta véget akart vetni a kapcsolatuknak, ám megfogadta, hogy többet nem lesz ilyen. Nancy megbocsájtott neki, és feleségül is ment hozzá. 1950 szeptemberében Nancy ellen távoltartási végzést adtak ki ugyanis megverte Ava Gardner színésznőt akit később feleségül vett Frank.
Nancy Jr. a legidősebb a 3 Sinatra gyermek közül. 2016-ban halt meg Frank Jr. aki szintén énekes volt, majd Tina aki pedig színésznő.

Nancy miután elvált Sinatra-tól, teljesen visszavonult a showbusiness-től. 20 évvel túlélte a legendás volt férjét aki 1998-ban hunyt el.

Nancy soha többé nem házasodott meg, később Nancy Sr. néven vált ismertté miután lánya Nancy a 60-as évek egyik leghíresebb énekesnője lett.
Válásuk után barátságos kapcsolatban voltak Sinatraval. Sinatra még másik 3 nőt vett feleségül élete során Ava Gardnert, Mia Farrowt és Barbara Marx-ot. De több hollywood-i sztárral is volt kapcsolata mint pl.: Judy Garland, Lauren Bacall, Marilyn Monroe és Angie Dickinson is.

forrás: news.sky.com